Biztos kézzel változatos stílusokban
110 éve hunyt el Schmahl Henrik építész
Schmahl Henrik alakja nem igazán közismert, pedig olyan jelentős épületeink fűződnek a nevéhez, mint az Uránia és a Párisi udvar. A Hamburg mellől hazánkba került és itt gyökeret vert építész száztíz éve, 1912. július 13-án halt meg.
„Egyformán biztos kézzel tervez itáliai és német reneszánsz ízlésben, gótikus és iszlám formaelemekkel. Bármelyikhez nyúl, az abszolút építőművész biztonságával idézi fel a választott stíluskorszak szellemét” – írta a száztíz éve, 1912. július 13-án elhunyt Schmahl Henrik építészről Kismarty-Lechner Jenő.
Schmahl Henrik 1849. október 3-án született Hamburg egyik elővárosában, St. Pauliban. Korán elhunyt édesapját követte az építőmesteri pályán. A szokásos vándorévek során 1868-ban érkezett Magyarországra, ahol Pest-Buda korabeli fejlődése nagy lehetőségeket nyújtott az építőiparral foglalkozók számára. Preisz György és Pucher József pesti építőmesterek alkalmazásában dolgozott, majd miután katonaként szolgált az 1870–1871-es porosz–francia háborúban, Pestre visszatérve a Fővámház Wechselmann Ignác által vezetett építkezésébe kapcsolódott be. Itt találkozott a tervezővel, Ybl Miklóssal, aki a tehetséges fiatalembert felvette saját építészirodájába. Schmahl részt vett többek között a felújítás és bővítés alatt álló Királyi Palota, valamint az Operaház tervezésében.
1879 őszén a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet tagja, majd nem sokkal később az Országos Iparegyesület rendes tagja lett, és egyre több saját megbízást is kapott. Az Opera átadása után, 1884-ben megnyitotta saját tervezőirodáját. Első önálló munkái itáliai reneszánsz stílusú lakóházak voltak, majd számos bérházat tervezett a Nagykörútra a reneszánsz német irányzatát követve. Az 1880-as évek végétől kezdett kibontakozni építészetének egyéni hangvétele – amelyben már velencei és keleties hatások is érezhetők –, és a szerkezeti újításokból is kivette a részét a főváros első vasvázas áruházának felépítésével. 1895-ben kapta meg a megbízást a később Uránia néven ismertté vált bérház és orfeum tervezésére. A századfordulón egy másik jelentős munkája volt a püspöki jószágkormányzóság épülete Veszprémben.
1908–1911 között épült fel tervei alapján a Belvárosi Takarékpénztár Rt. palotája a korábbi Párisi ház helyén. Az ekkor hatvanas éveibe lépő építész egészsége már az építkezés ideje alatt megromlott, hosszabb fürdőkúrára utazott, majd 1912 nyarán Stuttgartban megoperálták, de néhány nappal a műtét után elhunyt. Az egész építésztársadalom gyászolta. „Sírjára pedig helyezzük az elismerés pálmaágát” – búcsúzott el tőle Komor Marcell a Vállalkozók Lapjában.
Schossberger Henrik bérházcsoportja (1885–1886), Teréz körút 1., 3., 5.
A Teréz körút és a Király utca sarkán álló épületegyüttest a főként a gabona-, dohány- és cukoriparban érdekelt nagyiparos, Schossberger Henrik építtette. Az a gyakorlat, hogy több bérházat egy építészeti egységbe komponáljanak, a 19. század második felében alakult ki, lehetővé téve, hogy erősebb hangsúlyokat tudjanak elhelyezni az új körutak, sugárutak jelentős pontjaira. Ehhez a nagyiparos réteg komoly tőkeerejére volt szükség. A három bérház alaprajzilag elkülönül egymástól, nincs közöttük átjárás, udvaraik sem érnek össze. Az épületegyüttes – amelyen Schmahl Henrik először alkalmazott német neoreneszánsz elemeket – a szakmai sajtóban pozitív visszhangra talált, nemcsak a hazai szaklapok publikálták, hanem elismerő kritikát kapott a Wiener Bauindustrie-Zeitung egyik szerzőjétől is.
Dr. Politzer Gusztáv bérháza (1886–1887), Teréz körút 25.
A Politzer család kereskedelemmel, banki ügyletekkel foglalkozott és több bérházat is építtetett a Teréz körúton, amelyek tervezésével Schmahl Henriket bízták meg. A Teréz körút 25. alatti házhoz az építési engedély iránti kérelmet 1886 februárjának végén adták be, és márciusban meg is kapták az engedélyt a háromemeletes bérház felépítésére. Az itáliai reneszánsz stílusú épület homlokzatán a vakolt földszinti sávot hangsúlyos övpárkány zárja le, fölötte két emeletet burkolótégla borít az íves ablakok között. A legfelső szint ablakait korinthoszi fejezetes pilaszterek keretezik két oldalról, köztük épületkerámia elemekből álló mezőkkel. A neoreneszánsz homlokzatot fent markáns főpárkány zárja le.
A Grossinger-örökösök bérháza (1889–1890), VII. Király u. 41.
Leopold Grossinger, aki vasgyártással és -kereskedelemmel foglalkozott, az 1860-as évek második felében hunyt el. Hat örököse 1888-ban a Király utca 41. alatt a család tulajdonában álló épület helyén egy új, üzlethelyiségeket is tartalmazó bérház építését határozta el. Schmahl Henrik tervei alapján a keskeny, hosszú telekre egy háromemeletes utcai és egy L-alakú, négyemeletes udvari szárnyat emeltek. Az utcai homlokzaton a földszintet öntöttvas portálszerkezet fogja egységbe, mögötte két üzlethelyiséget és hozzájuk kapcsolódóan raktárokat alakítottak ki. Az emeleteken az utcai fronton minden emeleten egy-egy ötszobás lakás volt eredetileg, az udvari szárnyban pedig 2-2 háromszobás lakás.
Stern-ház (1891–1892), VIII. Rákóczi út 7.
A ház helyén egy főúri kis kastély állt, amelyet a 19. század elején már mulatóként használtak Beleznay-kert néven. Stern Károly belvárosi textilkereskedő 1890 decemberében vásárolta meg az ingatlant. Schmahl Henrik a tervezési megbízást minden bizonnyal a pár évvel korábban felépült, Hatvani – ma Kossuth Lajos – utcai saját üzlet- és lakóháza sikerének köszönhette, amelynél úttörő módon öntöttvas tartószerkezeteket alkalmazott. Stern Károly Rákóczi úti üzlet- és bérházának a földszintje és az első emelete szolgálta a kereskedelmi funkciót, a következő két szinten bérlakásokat alakítottak ki. A ház a velencei és a spanyol gótika jegyeit viseli. A belső udvar kialakítása is nagyon elegáns, függőfolyosók helyett az udvari oldalszárnyak elé loggiákat építettek csúcsíves nyílásokkal.
Uránia Filmszínház épülete (1895–1896), VIII. Rákóczi út 21.
A mai Uránia Filmszínház telkét és a rajta álló egyemeletes házat 1888-ban vette meg idősebb Rimanóczy Kálmán nagyváradi építész, építési vállalkozó, hogy a millenniumi készülődés pezsgő hangulatában ott egy nagyobb, elegáns, méghozzá egy mulatót – akkori kifejezéssel orfeumot – is magába foglaló bérházat építsen. A tervezéssel Schmahl Henriket bízta meg, aki a velencei gótika és az itáliai reneszánsz formavilágát az arab-mór építészet ornamentikájával ötvözve az egyedi funkciónak nagyszerűen megfelelő épületet álmodott meg. Az orfeumra Oroszi Antallal, a fővárosi orfeumok egyik ismert vállalkozójával, kuplék és könnyed darabok szerzőjével kötött bérleti szerződést Rimanóczy. Az Oroszi Caprice mulató 1896 októberében nyílt meg, de 1899 novemberében már át is vette a helyét az Uránia Tudományos Színház. Az eredetileg bérlakásoknak épült emeleti részekbe 1905-ben költözött be az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia.
Püspöki Jószágkormányzóság (1899–1902), Veszprém, Komakút tér 3.
A veszprémi püspökség birtokait irányító jószágkormányzóság a 18. század közepén költözött a Püspökkertbe, a mai Színházkertbe. A barokk korban itt felépített szerény, földszintes házak az 1800-as évek végére már nem feleltek meg a kor igényeinek, így Hornig Károly püspök egy új jószágkormányzóság létrehozását határozta el a fennálló épületek átépítésével és bővítésével. A tervező Schmahl Henrik a meglévő elemeket egy egységes, reprezentatív épületegyüttessé komponálta össze, amely azonban az előzmények és a különböző terepszintek miatt rendkívül változatos tömegformálást mutat tornyokkal, oromzatokkal, fiatornyokkal. Az épületben kaptak helyet a hivatali irodák, valamint a hétszobás jószágkormányzói rezidencia és az intéző lakása négy szobával. Lakást biztosítottak itt a jószágkormányzó inasának, az uradalmi építési felügyelőnek és az uradalmi főkertésznek is, ezenkívül magtár, irattár, kocsiszínek és egy hét lóállásos istálló is a része volt az épületegyüttesnek. A II. világháború után államosították, az 1960-as évektől a Megyei Könyvtár működik az épületben.
Párisi udvar (1909–1911), V. Ferenciek tere 10.
A mai épület helyén 1817-ben készült el Pollack Mihály tervei alapján az ország egyik első üzletháza, amelyet a pesti köznyelv Párisi háznak nevezett el, utalva a nem sokkal korábban a francia fővárosban felépült Passage des Panoramas-ra. A század utolsó harmadára a ház eleganciája már megkopott és a korszak nagy városrendezési projektjei is új összefüggésbe helyezték a területet. Az épületet részben, majd teljes egészében elbontották. A szabálytalan trapéz alakú telket – amelyet a századfordulón Budapest egyik legdrágább telkeként tartották számon – 1906-ban a Belvárosi Takarékpénztár vásárolta meg. A tervező, Schmahl Henrik az utcai homlokzatok sarkát átlósan lemetszette, és itt alakította ki a bank impozáns főbejáratát, e mögött helyezkedett el a pénztárterem, majd a trezor. Az alsó két szinten kaptak helyet a pénzintézet irodái, a felső emeleteken pedig 3–6 szobás nagypolgári lakásokat alakítottak ki, amelyek megközelítéséhez négy lift is rendelkezésre állt. Az épület fő attrakciója a korábbi üzletházat korszerűen újraformáló Párisi udvar szerényebb méretű volt, mint kortársai: a berlini Kaisergalerie vagy a milánói Galleria Vittorio Emanuele, művészi igényessége azonban felülmúlta azokat.
